Kezdőoldal

1. Rögtön az első parti, be se melegedtünk még, és máris komoly feladatok várnak ránk:              

Az előző kapkodós partikban egy felvevőjáték és egy licit szerepelt, legyen most egy szép nyugodt ellenjáték is. (A parti valódi, a többi meg csak mese.)             

Az elmúlt hétvégén csapat- és párosversenyt rendeztek Poprádon, a szokásos „csehszlovák” (verseny Szlovákiában cseh zsűrivel) lebonyolítással: szombaton volt a páros, pénteken és vasárnap a csapat. Én csak vasárnap játszottam, az 5–9. fordulóban, egy-egy fordulóban mindössze 6 leosztással. Két meccset Tibor Tamással, majd hármat Szalay Györggyel, a csapat további tagjai Pölöskei Petra és Szetei Zsolt voltak. Amikor beültem, még a 2. asztalon küzdöttünk, az utolsó forduló előtt azonban már csak a 7. helyen álltunk, így a 4. asztalon nagy győzelmet kellett volna elérnünk a harmadik helyhez, ami még pénzdíjat ért volna. Ráadásul a hat partiban a nyolc leosztásos IMP-skála volt érvényben, vagyis két nagy szving nem lett volna elég a maximális győzelemhez, háromra volt szükség…

Az alábbiakban a trónkövetelők, a manchesteri és a londoni munkáscsapat (Dumbovich–Galim) rangadójáról számolunk be, kis csúsztatással. Amikor a  tokcsere intézménye létrejött, akkor még nem lehetett megoldani, hogy mindkét asztalon egyforma sorrendben (ami nyilván a realitás irányába tett lépés) játsszák a partikat. Most már lehetne, de az a kifogás, hogy kevés a kártya. A (konstruktív) javaslat: az első osztály 3 legfontosabb meccsén (algoritmus, pl.: helyezési számok összege) a zárt teremben is az 1-es leosztással kezdjenek! Ezáltal a real time tényleg az lenne, továbbá az áthallás veszélye is csökkenne.